Természetes együttlét – szavak nélkül – a mozgásban

A kontakt improvizáció az USA 60-as 70-es évek kísérletező légkörében fogant, ennek megfelelően e generáció értékrendszerét tükrözi.

A kezdetektől fogva erőteljesen közösségi jellegű volt:

• Együttműködés versengés helyett
  A súlyadással és az egyensúlyi helyzetekkel való játékban a táncosoknak mindig a közös megoldásokat, utakat kell keresniük. Ha az egyik táncos ráerőlteti az akaratát a másikra, a tánc hamar unalmassá válik, és megszakad. A partner iránti érzékenység és a vele való kommunikáció természetes ellentéte az önzésnek.
  
  
• Egyenlőség hierarchia helyett
  „A tánc maga a tanító.” A táncosoknak maguknak kell rátalálniuk a táncukra. Ez az önállóság mozgósítja a résztvevőkben rejlő kreatív improvizációt, mozgásuk sokszínűségét. Ha valaki egyszerre tanár és tanuló, akkor szertefoszlanak a társadalmi különbségek és hierarchiák. A tanítás ezért nem technikák bemutatása, hanem egy meghívás a kísérletezésre, a közös felfedezésre, ahol nem létezik jó vagy rossz vagy végső megoldás. Ez akkor is igaz, ha a partnerek egyike kevésbé járatos a kontakt improvizációban, mint a másik! Ezek alapján szerveződnek a nyitott improvizációs találkozások: a „jam”-ek.
  
  
• Önrendelkezés és egymásrautaltság
  A kontakt improvizációban minden egy szándék, egy kérés kifejezésén alapul: valaki adja a súlyát, és a másik szabadon dönti el, hogy mennyit fogad el belőle. Nincsen rá semmilyen biztosíték, hogy a szándék, a kívánság teljesülni fog. Az önrendelkezés és a „létezés” tudatossága mélyen beleivódott ebbe a táncformába. Azt a társadalmi együttélés modelljét tükrözi, ahol minden ember egyenlő, ugyanakkor teljes felelősséget vállal önmagáért és viselkedéséért. A táncosok nem próbálnak egy esetleges esést vagy lecsúszást megakadályozni, csupán felajánlják testük egy-egy felületét. Tudatosak, érzékenyek és nyitottak, de nem irányítják a történéseket. Meghagyják partnerük választási szabadságát, hiszen mindenki képes megoldani az előtte felmerülő helyzetet. Ezzel együtt a kontakt improvizáció az egymásra utaltság modellje is.
  
  
• Az érintés tilalma feloldódik
  A kontakt improvizációban megengedett az érintés, a kapcsolat, az érzések kifejezése. Azon kevés társas helyzetek egyike, ahol a bizalom légkörében, a társadalmi korlátokat újra lehet értelmezni.
  
  
• A nemi szerepek eltűnnek
  A duettek nem csak különböző neműek között jöhetnek létre, és nem is fejeznek ki mondanivalót. A mozgásanyag a befelé figyelést tükrözi, és a mozgás folyamata iránti nyitottságot. A mozdulatok forrása az a kreatív mozgatóerő, amit az egyensúlyi helyzetekből való kibillenés, a dezorientáltság idéz elő. A mozgás szótárat: gurulás, ugrás, emelés, esés, mindkét nem egyaránt alkalmazhatja. A kontakt duettben a férfi és a nő egyaránt adja a saját, és fogadja a másik súlyát, ahogy azt a helyzet megkívánja. Természetesen semmi se kötelező, és a partner súlyának el nem fogadása szerves része a táncnak. A súly és méretkülönbség általában nem okoz gondot, mert a stabilitás alapja nem az izommunka, hanem a partnerek súlypontjának optimális elhelyezkedése, ezért akár egy filigrán nő is képes megtartani egy nagytestű férfit.