Színes zászlók alatt

A Világbank és az IMF prágai közgyűlése előtti néhány nap alapvetően a felkészülés jegyében telt az egyre nagyobb számban gyülekező aktivisták számára, akik részt vehettek a két intézmény működéséről és a különböző régiókban folytatott tevékenységéről szóló ellenkonferencián, és speciális tréningek keretében megismerkedhettek a tömeges felvonulás békés mederben tartásának eszközeivel.

Az INPEG erre az alkalomra felállított belvárosi információs központjában éjjel-nappal rendelkezésre álltak a szervezők tapasztalt képviselői. Itt hasznos információk, ingyenes kiadványok álltak az odalátogató aktivisták rendelkezésére (például részletes jogi tudnivalók a demonstrációra érkező külföldiek számára). Az INPEG szervezésében megnyílt egy óriási hangár is, amelyben a tüntetők egyeztethették a felvonulásra vonatkozó terveiket, és elkészíthették az ilyesfajta felvonulások elmaradhatatlan kellékeit, a látványos kosztümöket és színes bábokat.

Szeptember 26-án reggel kilenc és tizenegy óra között ezrek gyűltek össze a Namesti Mirun, azaz a Béke téren – szimbolizálva a karnevál és tüntetés békés természetét és szándékait. A szervezők egyedül erre az időre kaptak gyülekezési engedélyt. Ez a tér talán sosem volt még ilyen színes és vidám. És sohasem látott még ennyi kamerát és újságírót. A bábok, a transzparensek erdeje, a fantáziadús és kifejező installációk önmagukért beszéltek, és mindegyik azt üzente, hogy a bank és az IMF nemhogy csökkentené a szegénységet világunkban, de aktívan hozzájárul annak további elmélyüléséhez. Ennek ellenére a táncoló tüntetőkkel teli tér vidám volt, és – bár a rendőrök gyűrűje fenyegetőnek tűnt – a résztvevők bátran elindultak a konferencia központja felé.

A tömeg negyed tizenkettőkor hagyta el a teret három szín alá rendeződve, melyek kifejezték a csoportok radikalizmusának mértékét, nemzeti hovatartozását és alkalmazott taktikáit. A sárgák, kékek és rózsaszínek különböző oldalról próbálták meg „bevenni” e két nemzetközi pénzintézet három napra berendezett erődjét. Kora délutánra végül is sikerült az összes kivezető útvonalat lezárni, így a delegációk tagjai csak különböző trükkökhöz folyamodva közelíthették meg és hagyhatták el a konferencia színhelyét. Bevetették a rendőrségi helikoptereket, a szirénázó mentőautókat, végül pedig a prágaiak számára lezárt metrón keresztül szállították el a hivatalos résztvevőket a város egy távoli pontjára, ahonnan személyautókkal vitték őket szállodaszobáik közelébe.

Egy vidám, táncos csapatnak még a konferencia központjába is sikerült bejutnia a szomszédos szállodán keresztül. A kék csapat bizonyult a békésnek induló felvonulás megrontójának. Legalábbis felőlük jöttek azok a hírek, amelyek vélhetően dominálni fognak a sajtóban. Egyesek – minden előzetes figyelmeztetés és tréning ellenére, az INPEG-től függetlenül – keményen harcba szálltak a kivezényelt rendőri kordonnal, és némelyikük útja egyenesen a kórházba vezetett tovább. A sárgák a tömeg erejét kihasználva tudták egyre távolabb tolni a rendőrök falanxát. Így közelítették meg a konferencia helyszínét, és végül békésen hagyták el a sikeres blokád színhelyét.

A rózsaszín zászlók alatt gyülekezők bizonyultak a legbékésebbnek. (E sorok írói is köztük voltak.) Körülbelül délután négytől negyedóránként megtapasztalhattuk a rendőri erőfitogtatás különböző formáit. A békésen zenélő és táncoló embereket a Csillagok háborújára emlékeztető „hadsereg” atrocitásai rémisztgették. Hol egy százfős fekete osztag vonult fel, hol a vízágyút tolták előre, de láttunk tankot is. Hála az aktivisták lélekjelenlétének, a tánc és a közös éneklés béketeremtő erejének, még kisebb összecsapásokra sem került sor. A zsonglőrök, a színes kosztümök és a labdázó emberek az élet és nem a harc szeretetét hirdették. Ezen a fronton a rendőrök provokáltak felbőgetett motorokkal, fenyegetően lóbált gumibotokkal.

Az INPEG-irodáról érkező hírek szerint a hermetikusan körülzárt komplexumot hatkor akarták a rendőrök megnyitni az Operába hivatalos delegátusok számára. Végül ezt a programot a blokádra való tekintettel törölték (az aktivisták ugyanis időközben az Operaházat is blokád alá vették), és a delegátusokat „kicsempészték” az épületből. Így a blokád mindkét helyen értelmetlenné vált. Hétkor – a rendőrség gesztusértékű bejelentése szerint – megnyitották a kordonokat, és hagyták, hogy a felvonulók elhagyják a terepet. Ezzel kezdetét vette a végső, öszszevont diadalmenet. Sajnálatos módon néhány autonóm csoport töréssel-zúzással vezette le agresszivitását, aminek az lett az eredménye, hogy Prága polgármestere behívta a katonaságot.

Ezek után nem sok okosat lehet mondani. Az azonban biztos, hogy több ezer ember közül néhány is elég ahhoz, hogy egy alapvetően békés demonstrációt totális háborúvá alakítson át a média és azon keresztül a nyilvánosság számára. Ez a 99 százalékban békés tömeg ugyanis több kontinensről érkezett ide és milliókat képviselt, ha nem milliárdokat. Noha a cél közös volt, sokan, sokféle indíttatásból vettek részt a megmozduláson. Az őszülő szakszervezeti aktivistáktól a környezet-védőkön keresztül az álarcos-fekete ruhás anarchistákig nagyon széles volt a skála. Egy ilyen tömeget még egy körültekintően előkészített tüntetés esetén is nagyon nehéz kordában tartani. El sem merjük képzelni, mi minden történhetett volna az erőszakmentességet hangsúlyozó szervezők munkája nélkül! Hiszen a résztvevők legnagyobb része tőlük függetlenül is eljött volna.

Ezek után azonban minden város elgondolkozhat azon, hogy vajon vállalja-e egy hasonló kongresszus megszervezését a közeljövőben.

Ámon Ada, Fidrich Róbert,
Móra Vera, Nagy Dénes