Káposztákról és királyokról

géntechnológiai olvasókönyv és képregény

3. A VÁLLALAT - KORMÁNYZAT FORGÓAJTÓ

Amikor Dwight Eisenhower, az Egyesült Államok volt elnöke a "hadügyi- ipari komplexum" növekedésére hívta fel a figyelmet, akkor nyilvánvalóan előre látta az állam és ipar között aggasztó méretekben létrejövo bűnös beltenyészet növekedését. Ez sohasem volt olyan mértékben egyértelmű, mint a Monsanto és az amerikai kormány között kialakult helyzetben. Ahogyan Betty Martini, a "Mission Possible" alapítója megjegyezte: "Ez az Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző Hivatalbeli közalkalmozottak közötti állandó álláscserebere egy igazán jól olajozott forgóajtó, ami nem is nyikorog, csak bűzlik".

Itt "forgóajtó"-ként utalunk arra, hogy egy és ugyanazon személyek állandóan állást váltanak, hol az állami, hol a magán szférában dolgoznak. A magas állami tisztségekbe történő beszivárgás és az érdekek közötti konfliktusok eredményeként "a kormány, ahelyett, hogy szigorú, a közösségi és környezetvédelmi érdekeket prioritásként kezelő elővigyázatossági jogszabályokat állapítana meg, összetákolt egy elégtelen intézkedési rendszert, amely a veszély becslésében, az ipar tudományos tevékenységében és a cégek önkéntes intézkedéseiben bízik" (The Ecologist).

Azok az állami intézmények, melyeknek feladata a vevő védelme (az USA Környezetvédelmi Hatósága - EPA, és az Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző Hivatal - FDA) méltánytalan mértékben vannak az amerikai cégek befolyása alatt. Ha már az USA-ban egyszer jóváhagyásra kerülnek az olyan megkérdőjelezhető módon jóváhagyott biotechnológiai termékek, mint a BST (szarvasmarha növekedési hormon - lásd a 15. fejezetet), Nutrasweet/Aspartame (lásd a 16. fejezetet), vagy genetikailag módosított vetőmagok, nyers adatbázisaik zárt ajtók mögött kerülnek tárolásra, és "kereskedelmi titok"-ként védelmet élveznek. A kormány volt alkalmazottai, akik a biotechnológiai cégeket képviselik, vagy fordítva (a cégek volt tisztségviselői, akik az USA-t a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO) képviselik) ezután már a nemzetközi szinten annak érdekében lobbiznak, hogy ezen termékek részére bejutást biztosítsanak az EU-ba vagy más piacokra, függetlenül az egészségi vagy környezeti veszélyektől, csakis a szabad kereskedelem elvén.

Bár a forgóajtóra vonatkozóan a legtöbb példát az USA-ban tudjuk felhozni, ez Európában is megfigyelhető, ahol a törvényhozást más erkölcsi normák és más közfelfogás irányítja. Számos közzétett adat a Monsanto Corporation-ra vonatkozik, de meg kell értenünk hogy a forgóajtó rendszer és az intenzív lobbizás minden génsebészeti technológiát alkalmazó cégre jellemző. Ugyanilyen fontos felfigyelni arra a hatásra, amit az USA megkérdőjelezhető engedélyezési eljárása a génsebészeti technológiák területén gyakorolt és gyakorol jelenleg is az EU importokra, valamint az élelmiszerek és a környezet biztonságára.


A FORGÓAJTÓ MŰKÖDÉSBEN - NÉHÁNY PÉLDA:

 
MONSANTO ÉS AZ USA KORMÁNY - GÉNMÓDOSÍTOTT KUKORICA

Amikor azzal szembesültek, hogy a Monsanto génmódosított kukoricáját 1998-ban az EU-ban esetleg betiltják (lásd a 14. fejezetet), akkor a Monsanto egy európai újságíró csoportot azonnal az USA-ba utaztatott, ahol programjuk része volt egy kivételes látogatás a Fehér Ház Ovális Irodájába is. Clinton elnök vezető tanácsadói is részt vállaltak a lobbizásban. Charlene Barshevsky, az USA kereskedelmi képviselője, Madelaine Albright külügyminiszter, Dan Glickman mezőgazdasági miniszter, Bill Daley kereskedelmi titkár közbejárt a Monsanto érdekében európai kollégáinál. Maga az elnök és az alelnök is szükségesnek látta a cég érdekeiben közbejárni az ír miniszterelnöknél és a francia elnöknél. Mind az írek, mind a franciák engedtek is a nyomásnak, 1998-ban engedélyezték Monsanto génmódosított kukoricájának vetését. A Monsanto egyik politikai stratégája Toby Maffet -volt amerikai kongresszusi tag- így dicsekedett: "Már 54 éves vagyok, és sok koalícióban részt vettem, de ez a koalíció az egyik legkáprázatosabb, amit valaha láttam."

A BST engedélyezése az USA Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző Hivatalánál (lásd a 15 fejezetet)

Margaret Miller, a Monsanto néhai kutatója, vegyi laborfelügyelője, aki a szarvasmarha növekedési hormon (BST) területén dolgozott, átlépett az FDA-ba, ahol saját kutatómunkáját kellett véleményeznie. Miller megemelte a tej antibiotikum tartalmának engedélyezett értékét 10 ezer százalékkal. A BST által kezelt teheneknek több antibiotikumra van szükségük hogy ellensúlyozzák a tőgygyulladás lényegesen nagyobb veszélyét. Miller jelenleg az FDA Állatgyógyászati Részlegében az Új Állat-gyógyszer Értékelő Iroda helyettes igazgatója.

Az FDA fontos igazgatási állásban alkalmazta Michael Taylort, a Monsanto ügyvédét, ahonnan ő felügyelhette a BST engedélyezési eljárását. Taylor, az FDA Egészségügyi Eszközök Irodája és Élelmiszer Irodája volt jogtanácsosa, illetve az FDA elnökének volt adminisztrációs tanácsadója, később társa lett a King and Spaulding ügyvédirodának, ahol egy kilenc jogászból álló csoportot felügyelt, akiknek a kliensei között szerepel a Monsanto Agricultural Company. Aztán visszatért az FDA-ba, ahol a politikai alelnöki állást töltötte be. Ebben a pozícióban ő fogalmazta meg a BST címkézési irányelvét, majd megint visszatért a King and Spaulding céghez. Az 1994-ben bevezetett irányelvek lényegében megtiltották a tejipari cégek számára a BST-vel kezelt, illetve nem kezelt tehéntől származó tej címkén történő megkülönböztetését. Hogy megakadályozzák a BST "stigmatizálását" a piacon, az FDA bejelentette, hogy a BST-vel nem kezelt állatoktól származó termékek címkéjén szerepelnie kell annak, hogy nincs különbség a BST és a természetes hormon között. Taylor jelenleg megint visszatért a Monsanto céghez.

A King and Spaulding cégnél töltött idő alatt Taylor harcolt a Delaney törvény ellen. Ez egy 1958-ban elfogadott szövetségi törvény, ami megtiltja ismert rákkeltő hatású anyagok hozzáadását az élelmiszerekhez. A Monsanto és az egyéb peszticid gyártó cégek már rég ellenzik a Delaney-féle törvényt. Amikor Taylor a szövetségi kormány alkalmazásába került, továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy a Delaney-féle törvényt vissza kell vonni. Ez végül is megtörtént, amikor Clinton elnök az 1996-os választások előtt aláírta az úgynevezett Élelmiszerminőség Védelmi Törvényt.

A FDA nemcsak elmulasztotta az intézkedést azon adatok alapján, amelyek szerint a BST nem veszélytelen, az ügynökség lényegében támogatta a terméket úgy a hormon jóváhagyása előtt, mint azután. Így az FDA felvette azt a lehetetlen kettős szerepet, melyben egyszerre lett a génmanipulált élelmiszerek propagandistája és azok engedélyező elbírálója. Az FDA a BST-t reklámozó szervezetként lépett fel, amikor sajtóközleményeiben arról dicsérően nyilatkozott, a nyilvánosságnak szánt közleményeiben magasztalta a szert, és hatósági kiadványában (FDA Consumer) promóciós cikkeket jelentetett meg a BST-ről. A közvéleményben dúló BST vita elfojtására tett nyilvánvaló kísérlet volt az, amikor az FDA két kutatója addig elment, hogy az ipartól és "független" forrásokból származó adatokat közölt a Science tudományos lapban 1990-ben, hogy alátámasszák a BST fogyasztói veszélytelenségét.

1994-ben az USA Általános Számvevőszék Hatósága (GAO) által végzett vizsgálat kitért Margaret Miller, Michael Taylor és Suzanne Sechen (utóbbi az FDA vizsgálója a BST és egyéb tejipari technológiák területén) szerepére a BST FDA általi jóváhagyásában. A GAO megállapította, hogy: "nem volt semmilyen pénzügyi érdekellentét a gyógyszer jóváhagyása során", illetve: "csupán egy kisebb eltérést találtunk a jelenleg már érvénytelenített FDA szabályozástól".

Forgóajtók - képregény
Forgóajtók - képregény. Kattints a képre!

AZ ASPARTAME/NUTRASWEET JÓVÁHAGYÁSA AZ FDA-NÁL (lásd a 16. fejezetet)

1977-ben Sam Skinner és William Conlon, az USA Igazságügyi Minisztériumának jogászai feladatott kaptak a G.D.Searle cég elleni eljárásra, mert a cég a NutraSweet szintetikus édesítő vonatkozásában hamisított kísérleti adatokat bocsátott a hatóságok rendelkezésére. A Searle cég jelenlegi tulajdonosa a Monsanto. Skinner és Conlon áttért a védelem ügyvédi csoportjához, és a per elévült. 1986-ban a Wall Street Journal nyilvánosságra hozta ezen két volt USA állami vádló ügyvéd szenátusi vizsgálóbiztosok általi átvilágítását. A Nutra Sweet 1982-ben megkapta a jóváhagyást az amerikai piac vonatkozásában, a termék jelenleg 6 ezer élelmiszeripari termékben van jelen a piacon.

Arthur Hull, az FDA volt vezetője, aki engedélyezte a NutraSweetet és figyelmen kívül hagyta saját kutatócsoportjának ellenkező ajánlását, jelenleg a Burson Martseller cég (a Searle PR cége) szakértő konzulense (lásd a PR fejezetet).
Jóváhagyását követően az aspartame már húsz éve számos humán egészségi probléma gyűjtőpontja. Hayes ellen, amikor elhagyta az FDA-t, vesztegetési eljárás volt folyamatban.

AZ IGAZGATÓ TANÁCS FELTÖLTÉSE

Michael Kantor az USA volt Kereskedelmi Minisztere, az 1992 évi választások alatt a Clinton kampányfőnöke volt, valamint az USA kereskedelmi képviselője. 1997-ben csatlakozott William Ruckleshaus-hoz, az EPA akkori igazgatójához és Gwendolyn King-hez, aki 1989-1993 között a szociális biztonsági hivatal feje volt, mint a Monsanto cég igazgatói tanácsának tagja. Kantor szolgálataiért majd 100 ezer dollárt kap évente. Kantor volt az, aki megnyitotta a Fehér Ház ajtaját és rávette a kormányt arra, hogy megfenyegesse az EU-t a Monsanto génmanipulált gabonája ügyében. Kantor újdonsült ügyvédi irodája, a Mayer, Brown és Platt védi a Monsanto cég érdekeit a nemzetközi kereskedelem, az élelmiszerbiztonság és a termékcímkézés tekintetében.

A CIVIL SZEKTOR KOOPTÁLÁSA

Carol Tucker Foreman, aki a közelmúltban kimondottan a Monsanto BST érdekében lobbizott, most tagja lett az Amerikai Fogyasztói Egyesületének (CFA), utóbbi Élelmiszerpolitikai Intézetének vezetőjeként. Áttért a civil szektorba azután, hogy sok évig a Foreman and Heidepreim BT beltagjaként nemcsak a Monsanto céget, hanem a Szarvasmarha Tanácsot és a Procter and Gamble céget képviselte. A Carter kormányban ezenfelül mezőgazdasági miniszterhelyettes volt. Cégén belül szorosan együttműködött Dr. Virginia Weldonnal (aki a Monsanto vezető PR tisztviselője) felhasználta kapcsolatait a Clinton kormánnyal, hogy biztosítsa Weldon kinevezését az elnök Tudományos Tanácsadói Bizottságába és Gore alelnök Fenntartható Fejlesztési Kerekasztalába - ezek a szervezetek pedig azt ajánlották, hogy a Delany törvényt rugalmasabb jogszabállyal váltsák fel.

KAMPÁNY-HOZZÁJÁRULÁSOK

A Monsanto politikai befolyást tudott magának biztosítani gondosan megtervezett kampány-hozzájárulásaival. Az óriáscég évente majd 200 ezer dollárt ad a szövetségi kormányhivatalokra pályázóknak és a két vezető politikai pártnak. Az 1996 évi választások alatt az Independent on Sunday angol hetilap azt jelentette, hogy a Monsanto több ezer dollár "puha pénzt" (olyan pénz, melyre nem vonatkoznak a cégadományok korlátozására vonatkozó jogszabályok) adományozott a Clinton kampánynak. AA Szövetségi Választási Bizottság jelentései arra utalnak, hogy a Monsanto az 1997-98 évi választások során 18700 dollárt adományozott a demokrata pártnak, 1995 január 1-ét követően igazgatói tanácsa egyedül majd 110 ezer dollárt adományozott mindkét vezető amerikai pártnak. A cég olyan konkurensei, mint a DuPont, ICI és Dow adományaihoz képest ez csak kicsiny összeg, de a Monsanto ezenkívül egy jól pénzelt lobbizást is biztosít magának. Például 1997-ben a cég 4 millió dollárt fektetett be a kongresszus és a Fehér Ház lobbizására olyan kérdésekben, mint a szövetségi adótörvény, a mezőgazdasági támogatás, a veszélyes hulladékokra vonatkozó törvények és az élelmiszerek biztonságát szabályozó törvények.

RENDSZERESÍTETT BELSŐ LOBBIZÁS

Egyéb biotechnológiai cégek is alkalmazták a sikeres forgóajtó stratégiát. David W. Bier, aki valaha a Genentech államkapcsolati osztályának főnöke volt jelenleg Al Gore alelnök vezető belpolitikai tanácsadója. Val Gadings, az USA mezőgazdasági minisztériumának volt biotechnológiai és biológiai biztonsági felügyelője jelenleg a Biotechnológiai Ipari Egyesülés (BIO) Élelmiszeripari és Mezőgazdasági alelnöke, ez pedig a biotechnológiai ipar lobbi szervezete. Terry Medley, az US Mezőgazdasági Minisztérium Állati és Növényi Egészségi Felügyelete adminisztrátora, az USA Mezőgazdasági Minisztériumának Biotechnológiai Tanácsának volt tagja, az FDA Élelmiszeripari Tanácsadó Testületének volt tagja jelenleg a DuPont mezőgazdasági leányvállalatánál a jogszabály- és külkapcsolati igazgató állását tölti be. Clayton E. Yeutter volt mezőgazdasági államtitkár és az USA küldöttség volt vezetője a Kanada-USA szabadkereskedelmi megállapodásra vonatkozó tárgyalásokon, aki ezenkívül segédkezett a GATT Uruguay-i forduló tárgyalásainak elindításában jelenleg a Mycogen Corporation igazgató tanácsának tagja (ezen cég többségi tulajdonosa a Dow Agro Science cég).

Ennek ellenére úgy látszik, hogy a Monsanto az amerikai forgóajtó csiki-csukijában a a legtöbb visszaélés haszonélvezője. "Az FDA a Monsanto cég Washingtoni fiókintézménye" , mondja Betty Martin, a Nutra Sweet elleni kampány vezetője. Linda J. Fisher, az EPA Szennyezés Megelőzési Hivatal, Peszticidek és Mérgező Anyagok osztályának egykori vezető helyettese jelenleg a Monsanto kormány és közügyi elnöke. Marcia Hale, az Egyesült Államok Elnökének volt tanácsosa jelenleg a Monsanto nemzetközi igazgatója. Josh King, a Fehérházi Rendezvények volt termelési igazgatója jelenleg a Monsanto Washingtoni irodájában a globális kapcsolati osztályt vezeti. A Monsanto beszervezte Dennis Decontini volt szenátort, hogy segítséget nyújtson a szabadalmi jogszabályalkotás területén. Deconcini volt szenátor Parry and Romani nevű ügyvédi irodája a mezőgazdasági és gyógyszeripari márkanevekre szakosodott. Ez a megkérdőjelezhető gyakorlat hazai vetőmag fajtákat helyez szabadalmi oltalom alá.

KANADA

A kanadai kormány elmulasztotta a válaszadást Mira Spivak kanadai szenátor, a szenátus Mezőgazdasági Bizottságának tagja kérdésére és így megtagadta az információszolgáltatást a Monsanto céghez főződő kereskedelmi kapcsolatairól. A nyilvánosságtól visszatartott adatok között szerepel az arra vonatkozó információ, hogy milyen munkát végez a Monsanto cég a kormány kutató központjaiban, hogy mennyi pénzt fogadott el a kormány a cégtől. Az adatszolgáltatás megtagadása a kormány bírálói szerint arra utal, hogy a kormány és az általa állítólag ellenőrzött ipar között a kapcsolat már túlontúl baráti jellegű.

ANGLIA: KÖNNYŰ HOZZÁFÉRÉS ÉS PÉNZÜGYI ÖSZTÖNZÉS

David Hill, az angliai Munkáspárt volt szóvivője jelenleg a Monsanto média tanácsadója. Stan Greenberg, Tony Blair pártelnök- miniszterelnök egykori kampány- és stratégia főnöke messzemenő tanácsadói feladatokat végezett a cégnek. Hill, akiről azt tartották, hogy bármilyen minisztert egyszerűen fel tud hívni telefonon, jelenleg évi 100 ezer fontot keres a Bill Pottinger Good Relations cégnél, sok időt tölt azzal, hogy média tanácsokkal látja el a Monsanto céget. Greenbergnek óriási díjakat fizetett a Monsanto propaganda-stratégiai tanácsaiért.

Több Munkáspárti közalkalmazott kapcsolatokat tart fenn a Bell Pottingerrel és a Monsantoval. Cathy McGlynn, Jack Cunningham kormánytag egykori különleges tanácsadója (amikor a miniszter a mezőgazdasági tárcát vezette) jelenleg a Bell Pottingeréknél a Monsanto érdekében lobbizik. McGlynn-t egy héttel azután alkalmazta a Bell Pottinger, hogy Cunningham a Kormány Génsebészeti Bizottságának élére került. Stuart Bell Munkáspárti parlamenti tag a PR cég fizetett tanácsadója, keresete eléri az évi 10 ezer fontot. Lord Lamont, aki 1990-1993 között pénzügyminiszter volt, 1998 óta a Monsanto fizetett tanácsadója. Peter Luff konzervatív párti parlamenti tag szintén a Bell Pottinger fizetett alkalmazottja, egyidejűleg ő az alsóház Mezőgazdasági Különbizottságának elnöke.

Tizenhat génmanipulációt alkalmazó élelmiszeripari cég 81-szer találkozott a kormány minisztereivel amióta a Munkáspárt vette át a kormányrudat. A Monsanto 22-szer találkozott a mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztériummal, ezt a számot csak a Zeneca múlta felül, amely már 31 találkozón vett részt. Ezen találkozók közül többen a kormány rangos minisztereinek részvételével zajlottak le, például Jack Cunninghammel (amikor utóbbi a mezőgazdasági tárca élén állt), illetve Jeff Rooker mezőgazdasági miniszterhelyettessel, Michael Meacher környezetvédelmi miniszterrel.

A kormány ezenfelül sok millió adófizetői fontot ajánlott fel az olyan génsebészetet alkalmazó mamutcégeknek, mint a Monsanto annak érdekében, hogy ezek a cégek kibővítsék angliai tevékenységüket. A kormány több mint 15 millió fontot tett félre a génsebészetet alkalmazó cégek részére. 1997 májusában az épp akkor megválasztott munkáspárti kormány 1,5 millió fontos tortaszeletet nyújtott át a Monsanto-nak annak érdekében, hogy a cég bővítse befektetéseit Skóciában. A kormány majd 15 millió fontot ajánlott fel a DuPont-nak annak érdekében, hogy a cég észak-kelet-angliai és északír üzemek létesítésébe fektessen be pénzt. Mindkét cég tagadja, hogy az újonnan létesített üzemekben génsebészeti technológiákat valósítanának meg.

SZUPERMARKET LORD AZ IRÁNYÍTÓ TANÁCSBAN

Az angliai Lord Sainsbury-nek anyagi érdekeltsége van a Sainsbury szupermarket láncban és a génsebészeti technológiákkal gyártott élelmiszerekben. A lord ezenfelül tagja az angol kormány génsebészetet szabályozó bizottságának.

Lord Sainsbury tudományügyi miniszterként újabb támadások célpontja lett 1999 augusztusában, amikor kiderült, hogy az általa ellenőrzött befektetői alap több, mint egymillió fontot adott a Sainsbury Laboratory cégnek génsebészeti eljárásokkal készített élelmiszerek területén folytatott kutatásokra. A széles körű sajtókampány és a közvélemény felháborodása ellenére sem őlordsága, sem a brit kormány nem látta szükségesnek, hogy miniszteri bársonyszékéből felálljon.

FOLYTATÓDIK A KÖRHINTA

A lobbizás és a forgóajtó taktika eseteinek újabb felderítése során még mindig a Monsanto vezet. A legújabban a forgóajtón átlépni látott személyiség Dr. Michael A. Friedmann, aki az 1997 és 198 vége közötti idősszakban a FDA ügyvezető igazgatója volt. Akkor elhagyta állami állását és július 16-tól a Searle (Monsanto leányvállalat) klinikai kutatócsoportjának vezetését vette át.

Dr. Virginia Weldon, a Monsanto Chemical cég közönségi politikai elnökhelyettese most "vezető jelölt" az FDA elnöki pozíciójára. Ha Weldont kijelölik, akkor a Monsanto szempontjából ott lesz volt elnökhelyettese, hogy engedélyezzen több tucat újabb, génsebészeti eljárással készített Monsanto terméket.

The Ecologist, Daily Mail, Independent, Nature and Politics, Robert Cohen, Betty Martin.


 
| Tartalomjegyzék Előző: 2. Vállalati "zöldrefestés" | Következő: 4. Az Európai Unió életszabadalmazási direktívája |

© ETK, 2001., ASEED 2000.