|
|
"AZ OLYAN DIKTATÓRIKUS IDEOLÓGIÁK, AMELYEK LEALACSONYÍTJÁK AZ EMBERT AZZAL, HOGY TÁRGYNAK TEKINTIK, MÍG AZ ALAP EMBERI JOGOKAT MEGSÉRTIK, AGGASZTÓ ELJÁRÁSOK MEGJELENÉSÉT IDÉZIK ELŐ A BIOTECHNOLÓGIA KÍNÁLTA LEHETŐSÉGEK BIZONYOS HASZNÁLATÁVAL."
- II. János Pál Pápa, Vatikán
BUDDHISTÁK
1997-ben egy nagyobb nemzetközi buddhista szervezet nyilvánosan elítélte az élelmiszereken alkalmazott géntechnológiát, és javasolta azok kötelező feltüntetését a címkén. A Dharma Realm Buddhist Association kijelentette, hogy az élelmiszerek genetikai módosítása nem egyeztethető össze a buddhista tanításokkal. Az élelmiszerek génmódosítása világunk természetes rendjének a legalapvetőbb és a legveszélyesebb szinten történő illetéktelen meghamisítása. Továbbá, a génmódosított élelmiszerek címkén való feltüntetésének hiánya egyértelműen sérti a vallásszabadságot. A címke hiányában a buddhisták nem tudják elkerülni az olyan élelmiszerek megvásárlását, melyek sértik az alapvető vallási meggyőződéseiket és az irányelveiket; így a buddhista vegetáriánusok a minden élőlény iránt érzett tiszteletük szerint nem áll módjukban elfogyasztani az olyan élelmiszereket, melyek nem-vegetáriánus forrásokból származó géneket tartalmaznak.
KERESZTÉNYEK
"Ha valaha is létezett az életnek olyan területe, amely erkölcsi útmutatást kíván - és ezalatt a keresztény meggyőződésből fakadó irányelveket értem, mintsem holmi szabályozó testületet - akkor az korunk tudományos játszótere. Hitünkből eredően azt valljuk, hogy az élet szent és kötelességünk szeretni egymást. Ha tudjuk azt, hogy a génmódosított élelmiszerek fogyasztása beláthatatlan következményekkel jár, és ha tudjuk, hogy a föld, amelyen élünk lehetővé teszi számunkra azt, hogy "TISZTA" csirkéket tarthassunk, és hogy igazi burgonyát termeszthessünk, és ha ismerjük a tudósok álláspontját arról, hogy Isten nyilván elrontott valamit és azt nekik kell helyreállítaniuk, akkor fel kell hagynunk az élettel való játszadozással. A mai napig nagyon keveset tudunk a témáról, túl kevés biztosítékot kapunk, és kevés a nyilvános viták száma. Példát kell mutatnunk azzal, hogy komolyan elítéljük, amikor Isten teremtésével és szándékával játszadoznak."
- Tom Brown, Az új-zélandi Wellington Anglikán Püspöke
Jóllehet sokaknak jó okuk van arra, hogy megkérdőjelezzék a pápa állásfoglalását számos szociál-politikai kérdést illetően, Őszentsége legalább nyilvánosan felszólalt az emberi klónozás és az emberi és az állati gének szabadalmazása ellen. 1997 júniusában II. János Pál pápa beszédet intézett a krakkói Jagelló Egyetemhez, kiemelve korunk tudományos problémáit és az erkölcsi felelősségvállalást.
"A tudósnak szüksége van mindennapi munkájában egyfajta finom erkölcsi érzékenységre is. Gondolkodásmódunkban nem elég csupán a logikus és az előírásos helyességgel törődni. A tudat működését feltétlenül táplálni kell az erkölcsös erények olyan spirituális légkörével, mint az őszinteség, a bátorság, az alázat, a becsület és az emberek iránti igaz törődés. Az erkölcsi érzékenység lehetővé teszi azt, hogy a kapcsolat az igazság és a jóság között fennmaradhasson, mivel az igen fontos szempont a tudományok területén. Ezt a két problémát valójában nem is lehet különválasztani egymástól. A tudományos kutatások szabadságának az elvén nem bújhatnak ki a tudósok az erkölcsi felelősségvállalás alól. A tudomány emberére nézve, az erkölcsi felelősségvállalás rendkívül fontos. Az erkölcsi relativizmus és a tisztán haszonelvű állásfoglalás nemcsak a tudományra nézve jelent veszélyt, hanem közvetlenül az emberre és a társadalomra is."
"A tudomány megbízható fejlődésének másik feltétele, amelyet nyomatékosítani szeretnék, az az ember, mint egységes fogalom. Itt, Lengyelországban a nagy vita az emberiség kérdésében egyáltalán nem fejeződött be a marxista ideológia megbukásával. Folytatódik, és bizonyos tekintetben, most még jobban felhevült a vita. Az emberi élet értékességének megítélése bonyolultabb és vitathatóbb lett, ezért veszélyesebb. Nagyfokú elővigyázatosságra van szükség ezen a területen. A lehetőségek óriási területe válik hozzáférhetővé az egyetemek, és a tudomány férfijai és női számára. Az ember önmagáról alkotott torz és hiányos víziója a tudomány áldását könnyedén az egész emberiség komoly veszélyforrásává változtathatja. Az a nagyfokú fejlődés, amelyet a mai tudományos kísérletek idéznek elő, megerősítik az ilyen félelmeket. A célponttá lett embert nem ritkán csupán tárgynak tekintik, sőt a "nyers anyag" egy formájának; elég csak megemlíteni a génmanipulációs kísérleteket (-nyomatékosítja),ami nagy remények forrása, ugyanakkor tekintélyes gond az emberiség jövőjére nézve. A Második Vatikáni Zsinat szavai, amelyekre oly sokszor hivatkozom, amikor a tudomány férfijaival és nőivel találkozom, igazán jóslatszerű: korunknak jobban, mint bármelyik kornak a múltban szüksége van a bölcsességre, hogy emberibbek legyenek az ember felfedezései. Veszélyben van az emberiség jövője, kivéve ha bölcsebb emberek jelennek meg (Gaudum et Spec, 15)."
ISZLÁM
Az Iszlám Jogtudományi Tanács (Islamic Jurisprudence Council) egy tudósokból álló csoport a Muzulmán Világszövetség tagja, (mekkai székhelyű szervezet, amelynek célja az iszlám egység és szolidaritás elősegítése, illetve a béke és az emberi jogok hirdetése) olyan lépéseket sürget, amelyek biztosítják, hogy a géntechnológia nem válik veszélyessé és nem szegi meg az iszlám törvényeket. Jóllehet a tanács jóváhagyja az élelmiszerek és a gyógyszerek genetikai módosítását, viszont megköveteli a génmódosítással foglalkozó cégektől, hogy feltüntessék a termékeik összetevőit a címkén azért, hogy azokat ki lehessen választani a többi termék közül és, hogy úgy lehessen elfogyasztani, hogy az ne ellenkezzen az iszlám tanításokkal. A tanács továbbra is fenntartja az emberi klónozásra vonatkozó korábbi tilalmát.
1999-BEN MEGALAKULT A VALLÁSI SZÖVETSÉG A GÉNTECHNOLÓGIA MEGFÉKEZÉSÉRE
Számos amerikai rabbi, római katolikus pap, adventista, anglikán, evangélikus, hindu, buddhista, keleti ortodox pap közös pert indított az USA Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző Hivatala (US FDA) ellen. Az Alliance for Bio-Integrity (a Biológiai Sértetlenség Szövetség) arra alapozva vonja kérdőre az FDA-t, hogy a génmódosított élelmiszerek címkén való feltüntetésének a hiánya lehetetlenné teszi az USA-ban és külföldön a diétára vonatkozó erkölcsi előírások betartását a vallásos közösségek körében. Hasonló indítványt nyújtottak be Európában is. Azoknak, akik követik az iszlám és a zsidó hagyományok diétára vonatkozó előírásait, tilos disznóhúst fogyasztaniuk, míg a hinduk nem ehetnek marhahúst, a buddhisták pedig vegetáriánusok. Az adventista egyház követőinek körülbelül a fele, úgy tíz millió ember világszerte ugyancsak vegetáriánus, és azzal, hogy a génmódosított élelmiszer nincsen feltüntetve a címkén, nem tudják elkerülni azok elfogyasztását. A zsidó kóser előírások szintén tiltják a dögevő állatok fogyasztását, és ha például a lepényhal génjeit ültetik a céklába, hogy azt ellenállóbbá tegyék a hideggel szemben, ehetetlenné teszi a zöldségeket a zsidó közösség számára. A felperesek fenntartják álláspontjukat, miszerint az a tény, hogy az USA-ban az FDA visszautasítja a génmódosított élelmiszerek címkén való feltüntetését nagy mértékben sérti a szabad vallásgyakorlás jogát, mint ahogyan azt biztosítja az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának első módosítása és a vallásszabadságról szóló Helyreállítási törvény is.
Steve Druker, az Alliance for Bio-Integrity (a Biológiai Sértetlenség Szövetség) alapítója a Bibliára, Mózes lll. Könyvére hivatkozik (19/19), amelyben megtiltja két különböző fajú állat párosítását csakúgy, mint két különböző fajta mag egyazon földbe való elültetését. Harold White rabbi, a Zsidó Káplánia igazgatója és a Georgetowni Egyetem Teológia Tanszékének vezetője (és felperes) felhívja a figyelmet a következőkre: "Mindenkinek, aki hisz abban, hogy a bioszféra a jóságos Isten céltudatos tervének részeként fejlődött ki, vissza kell utasítania a génmódosított élelmiszerek fogyasztását annak érdekében, hogy megőrizzük ezen terv méltóságát. A földi élet kezdete óta az isteni intelligencia következetesen megakadályozta a merőben más fajok közötti génkeveredést. A korlátolt emberi intelligenciának nem szabadna siettetnie azt, hogy ez mindennapos dologgá váljon."
A szövetség azt állítja, hogy a géntudósok bemocskolják a természet rendjét azáltal, hogy kitartanak azon álláspontjuk mellett, miszerint a gének mesterséges összekeverése lényegében ugyanaz, mint a szexuális úton történő szaporodás illetve azzal, hogy megpróbálják elbagatellizálni a többszörös akadályozó tényezők fontosságát, amelyek ezért felelősek, hogy a keresztezett gének ne öröklődjenek. Azzal, hogy kellő óvintézkedések nélkül kerülik meg ezeket az akadályokat, kinyilvánítják Isten iránti tiszteletlenségüket és felelőtlenül semmibe veszik a teremtés jelentőségét. Különösen pimasz az az elképzelésük, miszerint az emberi intelligencia képes jobban újrarendezni azokat a bonyolult genetikai kódokat, melyek az élő szervezetek növekedéséért és működéséért felelősek, és ehhez kevesebb óvintézkedésre van szükség, mint egy emberkészítette számítógépkód átírásához. Éppen ezért egyre többen ellenzik az élelmiszerek genetikai újrarendezését, mivel az Isten birodalmába való jogtalan behatolás és az isteni terv megzavarása. Az ügy másik felperese, Samuel Kedala atya, egy keleti ortodox-pap a következőket állítja: A keleti ortodox teológia szemszögéből nézve, úgy tűnik, hogy az az eljárás, amely felhasználja a természet pusztító erőit arra, hogy merőben új fajokat hozzon létre, a Teremtő tervének a durva megszégyenítésével egyenlő." Az FDA nem ért egyet, és azon a véleményen van, hogy mivel a géneket vegyi úton, kémcsövekben szintetizálják, azok már nem az eredeti fajok génjei. Ezen bibliai idézetre lehet hivatkozni, de ez az érvelések gyönge pontja.
Ha következetesen végiggondoljuk, mindez azt jelenti, hogy a monokultúra, a polikultúra ellentéte, erkölcstelen és bűnös. Számos új, hibrid növényre, mint a búzára is rá lehetne fogni, hogy tiszteletlen csakúgy, mint az öszvér létezése és haszna is, ami a ló és a szamár kereszteződésének az eredménye.
ISTEN TEREMTÉSE IRÁNT TANUSÍTOTT ALÁZAT ÉS TISZTELET HIÁNYA
The Alliance for Bio-Integrity abban is hisz, hogy az emberi értelemnek nem szabadna olyan vállalkozásba fognia, amely belepiszkál az élet genetikai "tervrajzába" anélkül, hogy tiszteletteljesen elfogadná Isten tervének korlátait, és teljesen értékelné összetettségét és kifürkészhetetlenségét. Az alázatosság teljesen hiányzik a génsebészek és állami támogatóik gondolkodásából. Ez egy égbekiáltó hiányosság, ami méltán aláássa a cselekedeteik megbízhatóságát. Ez különösen igaz az olyan vallásoknál, melyek úgy tekintenek az életformák változatainak a sokaságára, mint a mindenható Isten céltudatos teremtésére. Az a feltételezés, hogy a géndaradolási eljárással készült termékek alapvetően nem különböznek a szexuális úton történő öröklődéstől rendkívül módon lebecsüli az isteni terv létezését és jelentőségét. Mély tiszteletlenség semmibe venni a különbséget a természet rendjét meghazudtoló mesterséges géndarabolás és az istenadta szaporodás között. Kiváltképp felháborító az ,hogy a megfelelő óvintézkedések nélkül milyen gondosan félresöprik az akadályokat. A vallásos emberek úgy érzik, szilárdan hisznek abban, hogy a génmódosított élelmiszereket el kell utasítani, mert nemcsak a saját életük forog kockán, hanem Isten teremtésének a csalhatatlansága és az emberiség Istennel való kapcsolatának sérthetetlenség is. Az ilyen elutasításnak vallásos dimenziói vannak és valláshoz való jog talaján állnak.
- Allience for Bio-Integrity, Talaj és Egészség (Új-Zéland)